mosolygo

Kevés olyan szó akad, amelynek zamata oly édes lenne az emberek számára, mint a szabadság.  A történelem során már rengeteg alkalommal vették szájukra ezt a szót vezetők, magukat önjelölt szabadságharcosnak kiadó politikai szerencsevadászok, valamint olyanok, akik a szóban rejlő varázslatot igyekeztek kihasználni és a maguk igényei szerint felhasználni. Minél több kötöttség vonja béklyóba az embert, annál jobban vágyik rá. Viszont a túlzott szabadság éppúgy komoly problémák forrása lehet, mint annak hiánya.

A történelem kezdeti szakaszában, amikor a társadalom még jóval több csoportra oszlott, mint manapság, akkor sokak számára még csupán álom lehetett ez a szó és ami mögötte rejlik. A rabszolgák számára magát a mámoros szabadság ígéretét rejtette a hagyományos értelemben vett szolgák élete is, számukra pedig uraik élete tűnt az elérhetetlen földi éden ígéretét hordozó varázslatnak. Ahogy haladtak az évszázadok, úgy sikerült egyre több csoportnak kivívnia a szabadságot.

Ma már elvben a fejlett világ lakói számára ez nem álom, hanem a mindennapok szerves része, bár sokan még midig csak vágyódhatnak rá. Azonban az élet nem áll meg, amint elérünk egy régen kitűzött célt, máris újabbakat keresünk magunknak.

Manapság a gyermekek nevelése kapcsán beszélhetünk arról, hogy egyesek hangjukat felemelve küzdenek a gyerekeket szerintük elnyomó oktatási és nevelési módszerek ellen. Kevés dolog van a földön, amely több nehézséget és kihívást jelentene, mint az ifjak nevelése, oktatása. Ők a jövő generációja szoktuk mondani és nem véletlenül. Amit és ahogy továbbadunk részükre, abból fognak tudni építkezni és ez döntő hatással lesz az eljövendő nemzedékek társadalmi életére is. Nagyon fontos tehát az oktatás és a nevelés, de az már közel sem mindegy, hogyan tesszük ezt. Ez az a kérdés, amiben az idők során igen jelentős szembenállások alakultak ki a különböző elvek és nevelési iskolák hívei között. Régen alapvető volt, hogy a gyerekeket az elvi tudás mellett tiszteletre és megfelelő viselkedésre is neveljék. Ennek persze voltak túlzó elemei is, mint például a testi ráhatás túlzó alkalmazása. Régebben úgy gondolták, hogy a gyerekeket kellően kemény kézzel kell fogni ahhoz, hogy a társadalom és családjuk számára is hasznos felnőtt váljék belőlük. Ehhez tartották magukat otthon és az iskolákban is.

Voltak ennek a hozzáállásnak áldozatai, mind testi, mint pedig lelki értelemben is, de a többség azért sikerrel felnőtt és nem váltak lelki nyomorékká. Azonban hamarosan új időknek új szelei kezdtek fújni, melyek nem csak ezeket a kifogásolható nevelési módszereket kérdőjelezték meg, hanem magát a szándékolt ráhatással együtt járó nevelés hatékonyságát és szükségszerűségét is. A 20. század során kezdtek szárnyra kapni és elterjedni azok a nevelési módszerek, melyek szerint a legfontosabb a szülők és az iskolák részéről az, hogy a gyerekek kellően szabad szellemiségben nevelkedhessenek. De mit is takar ez a mindennapokban?

Kerülni kell minden olyan dolgot, ami negatívan hathat a gyerek lelki fejlődésére. Szerintük ebbe a kategóriába sorolható a túlzott szigorúság mellett az is, ha feleslegen rászólunk gyermekünkre. Igen, az esetek többségében hagyni kell a gyereket, hagyni kell járni a maga útját, hiszen milyen gonosz dolog is, ha miután hibát követett el rászólnak szegényre, ezzel mély sebet okozva lelkében.

Amikor először szembesültem ezzel a fajta liberális nevelési módszerrel, akkor egy értelmiséginek mondható család gyerekén láthattam a módszer áldásos hatását. Röviden összefoglalva: a gyermek egészen egyszerűen kezelhetetlen, neveletlen és minden fajta gátlásoktól mentes volt.

Sokan komoly tévedésben élnek ezzel kapcsolatban. A szabadság soha nem egyenlő a felelőtlen szabadossággal. A kertünkben nevelt futó növények is csak akkor képesek megfelelően fejődni és növekedni, ha ehhez biztosítjuk számukra a megfelelő feltételeket, például hely kijelölésével ahová felfuthatnak. E nélkül csak szabadon tekergőznek a földön és képtelenek kibontakoztatni a bennük rejlő növekedési potenciált.  A gyerekekkel mi a helyzet?  Amikor nem neveljük őket, nem tudják, nem tanulják meg felismerni a jó és rossz magatartási formákat. Ennek hiányában pedig a való életben a saját negatív tapasztalataikból kell megtanulniuk azt, amit korábban szüleik révén sokkal fájdalom mentesebben és könnyebben is megtehettek volna. Így a szülők nem segítik őket, sokkal inkább ártanak nekik. Vannak dolgok, amiket meg kell tanítani és ez korántsem jelenti a szabadság sérülését, sőt, sokkal inkább annak valódi kiteljesedését. Manapság egy közlekedési eszközre felszállva már az számít furcsának, ha egy fiatal átadja a helyét a felszálló idősebbeknek. Azt viszont el kell ismerni, hogy legalább leszálláskor segítik a rászorulókat: sokszor egy méretes lökés révén adják meg nekik a kellő kezdősebességet… Arról az idejét múlt szokásról ne is beszéljünk, amit régebben köszönésnek hívtak… Bárki bármit mond, ez sajnos a nevelésből, illetve annak hiányából adódik. Amikor a túlzó szabadság felváltja a megfontolt és értékteremtő, alkotó szabadságot, akkor annak a következményei hosszabb távon beláthatatlanok. Rendkívül fontos ennek a nemes eszmének az elfogadása, de legalább ennyire fontos az is, hogy közben ne feledkezzünk meg a többi érték tiszteletben tartásáról sem. Gyermekeinken keresztül nem csupán saját családunk, hanem a teljes társadalom jövőjének sorsát tartjuk kezünkben. Vigyázzunk hát rájuk és próbáljuk megmutatni nekik azt, hogy a szabadság akkor igazán édes, ha közben annak határait is ismerik és tisztelik. Így érhetjük el, hogy egy olyan jövőt teremtsünk, ahol a szabadság túlzó hajhászása nem válik a szabadosság mérgező melegágyává.